2014. november 8., szombat

Mézes-mentás sülthús árpakásával

A Zöld Sárkány első receptje egy középkori germán rekonstrukció. Az alapanyagok szerint készíthették az angolszászok, vagy épp egy jó viking lakoma része is lehetett.
A hozzávalók tulajdonképpen bármely történelmi korban adottak voltak: a vadmézet már a kőkorban is gyűjtötték, a háziméhet pedig körülbelül 6000 éve háziasíthatták. A borsmenta eredete ugyan nem is ismert, de hidegtűrő, igénytelen fajta, már az ókori rómaiak által is kedvelt gyógy,- és fűszernövény.
Húsként dagadót használtunk, de bármilyen más típusúval is helyettesíthető. Kis érdekesség, hogy a középkori skandináv népek is ismerték már a húsminőség javítása érdekében történő herélést.




Mézes-mentás hús


Hozzávalók 4 személyre:

- 60 dkg sertésdagadó
-15 dkg méz
-egy közepes csokor borsmenta
- egy bögrényi árpa
- egy szál sárgarépa, kis darab karalábé
- egy fej vöröshagyma
- egy gerezd fokhagyma
- só, bors

Elkészítési idő: kb. egy óra

Ezt a receptet már elkészítettük egyszer, a mai adag viszont sokkal finomabb lett.
A húst kb. egy centi vastag szeletekre vágtuk, mindkét oldalát sóztuk.
Egy kis tálkában célszerű betenni a mézet a mikróba pár másodpercre, hogy kissé folyékonyabbá váljon,. így sokkal könnyebb dolgozni vele.
A mentát apróra vágtuk, majd elkevertük a mézzel és egy csipet borssal, ebbe a szószba mártogattuk egyenként a hússzeleteket. A húst utána sütőzacskóba tettük, egy zúzott gerezd fokhagyma kíséretében, mindezt pedig a sütőbe, 180 °C-ra, kb. egy órára.

Amíg a hús sült, elkészítettük a köretet: kis olajon vöröshagymát pirítottunk. Amikor elkészült, a hagymát kis tálkába félretettük, a maradék olajon kicsit lepirítottuk a megmosott árpagyöngyöt.
Eközben előkészítettük a zöldséget: apróra vágott répát és karalébét. Az árpát és a zöldségeket összekevertük, sós vízben kábé fél óra alatt puhára főztük.

Ehhez már csak jó mézsör és mégjobb társaság dukál.


2014. október 31., péntek

A blogról és a Zöld Sárkányról


A megfáradt, éhes utazók előtt vidáman pislákoló fények sejlenek fel az éjszaka sötétjéből. Közelebb érve hangos kacagás, víg dínom-dánom és zeneszó üti meg a füleiket, és ahogy odaérnek a keresztútnál álló, háromszintes, kissé rogyadozó fogadóhoz, az ablakokon kiszűrődő fáklyafényben megpillanthatják a cégért is: Fogadó a Zöld Sárkányhoz.

Amint kinyílik a nehéz, vaspántos faajtó, sülő hús, és savanykás sör illata csapja meg az orrukat.

 

Ez a kis idill tökéletesen illene Ynevre vagy az Elveszett Birodalmak kontinensére, a Megyében pedig Frodóék be is térnek a Zöld Sárkányba. De az ókori Róma területén is betévedhettek a vándorkereskedők egy hasonló útszéli tavernába, vagy épp III. Richárd angol alattvalói is falatozhattak volna itt.

A Fogadó a Zöld Sárkányhoz virtuális konyhája, receptjei tehát bepillantást engednek a különböző történelmi korszakok gasztronómiájába, vagy esetleg egy-egy fantasy műben olvasott érdekesebb, de azért még megvalósítható fogást mutatnak be (tehát sárkánybordát párolt krakencsáppal ne várjon senki).

Jobbára szórakoztató kísérletezésről szól, amely középpontjában a hasunk, a konyha és a történelem áll. Ételek-italok egyaránt, autentikus alapanyagokkal, és ha az időm engedi, az elkészítés módja is korhű. Na jó, a férjemet nem fogom vadászni küldeni, de ha a nyulat megnyúzza, az plusz pont.


És mégis honnan a forrás?

A receptek java része hiteles leíráson alapul, hiszen az antik világban már pontosan leírták az életek elkészítésének módját, a hozzávalókat. Bizánci történetírók a kalandozó magyarok gasztronómiáját őrizték meg utókor számára, nem is beszélve a középkori nemesi udvarokról és kolostorokról.  A régészeti leletek, laboratóriumi vizsgálatok pedig a prehisztorikus ember táplálkozását tárják fel.

A találgatós részét viszont jobban szeretem: kora középkori skandináv (á'la viking) vagy ószláv, esetleg kőkorszaki ételek rengeteg utánajárást igényelnek: mely növények és fűszerek őshonosak az adott területen, milyen állatfajtákat tenyésztettek vagy vadásztak,- és racionálisan, józan paraszti ésszel ebből receptet kreálunk.

Igyekszem feltűntetni tehát az eredeti receptet, illetve azt is, ha pusztán csak rekonstrukció az étel. A könyvek esetében pedig idézettel és a kiadvány adataival együtt szerepeltetni.