A megfáradt, éhes utazók előtt vidáman pislákoló fények sejlenek
fel az éjszaka sötétjéből. Közelebb érve hangos kacagás, víg dínom-dánom és
zeneszó üti meg a füleiket, és ahogy odaérnek a keresztútnál álló,
háromszintes, kissé rogyadozó fogadóhoz, az ablakokon kiszűrődő fáklyafényben
megpillanthatják a cégért is: Fogadó a Zöld Sárkányhoz.
Amint kinyílik a nehéz, vaspántos faajtó, sülő hús, és
savanykás sör illata csapja meg az orrukat.
Ez a kis idill tökéletesen illene Ynevre vagy az Elveszett
Birodalmak kontinensére, a Megyében pedig Frodóék be is térnek a Zöld
Sárkányba. De az ókori Róma területén is betévedhettek a vándorkereskedők egy
hasonló útszéli tavernába, vagy épp III. Richárd angol alattvalói is
falatozhattak volna itt.
A Fogadó a Zöld Sárkányhoz virtuális konyhája, receptjei
tehát bepillantást engednek a különböző történelmi korszakok gasztronómiájába,
vagy esetleg egy-egy fantasy műben olvasott érdekesebb, de azért még
megvalósítható fogást mutatnak be (tehát sárkánybordát párolt krakencsáppal ne
várjon senki).
Jobbára szórakoztató kísérletezésről szól, amely
középpontjában a hasunk, a konyha és a történelem áll. Ételek-italok egyaránt,
autentikus alapanyagokkal, és ha az időm engedi, az elkészítés módja is korhű.
Na jó, a férjemet nem fogom vadászni küldeni, de ha a nyulat megnyúzza, az
plusz pont.
És mégis honnan a forrás?
A receptek java része hiteles leíráson alapul, hiszen az antik világban már pontosan leírták az életek elkészítésének módját, a hozzávalókat. Bizánci történetírók a kalandozó magyarok gasztronómiáját őrizték meg utókor számára, nem is beszélve a középkori nemesi udvarokról és kolostorokról. A régészeti leletek, laboratóriumi vizsgálatok pedig a prehisztorikus ember táplálkozását tárják fel.
A receptek java része hiteles leíráson alapul, hiszen az antik világban már pontosan leírták az életek elkészítésének módját, a hozzávalókat. Bizánci történetírók a kalandozó magyarok gasztronómiáját őrizték meg utókor számára, nem is beszélve a középkori nemesi udvarokról és kolostorokról. A régészeti leletek, laboratóriumi vizsgálatok pedig a prehisztorikus ember táplálkozását tárják fel.
A találgatós részét viszont jobban szeretem: kora középkori skandináv (á'la viking) vagy ószláv, esetleg kőkorszaki ételek rengeteg utánajárást igényelnek: mely növények és fűszerek őshonosak az adott területen, milyen állatfajtákat tenyésztettek vagy vadásztak,- és racionálisan, józan paraszti ésszel ebből receptet kreálunk.
Igyekszem feltűntetni tehát az eredeti receptet, illetve azt
is, ha pusztán csak rekonstrukció az étel. A könyvek esetében pedig idézettel
és a kiadvány adataival együtt szerepeltetni.
