A történelem sztárja: a kása

A kásaételekkel először úgy 13-14 évesen találkoztam, amikor édesanyám kéretlenül bevezette családunkat a reformtáplálkozás világába. Én teljesen összeomlottam: kását?! Slussz, nincs tovább, elszegényedtünk,- hiszen erről az ételről eddig csak a népmesékben hallottam, olvastam, és ott is az öregasszony meg az öregember ette csak, akiknek a rosta lyukánál is több gyermekük volt.

Természetesen szerencsére azóta pozitívan változott hozzáállásom a kásafélék irányába, sőt, férjemmel egyik legkedvesebb ételfajtánkká nőtte ki magát.

És hogy miért is a történelem sztárja? Olcsó, kiadós alapanyag, mindenütt rendelkezésre áll, így (ahogyan a mesékben és irodalmi alkotásokban is felbukkan) a szegényebb, szerényebb sorsban élő népek is könnyen hozzájuthattak. Laktató étel, lassan felszívódó tápanyagokat tartalmaz, így egy nagy tálnyi adag után egy órával nem éhezik meg az ember fia-lánya.

Változatosan elkészíthető: nem csupán az édes-sós variáció létezik, gyakorlatilag a lehetőségek tárháza szinte végtelen. Lehet tejben vagy vízben főzni; jobb napokon hússal vagy zöldségekkel, netán vajjal dúsítani. Köretként, esetleg főételként; aszalt,- vagy idénygyümölccsel, lekvárral, mézzel… tényleg csak a fantázia szab határt. Ha belegondolunk, végtére a tejbegríz is egyfajta kása.

Az alapanyag szintén változó lehet. A Magyar Néprajz c. mű IV. kötete szerint

„A gabonafélékből főtt kása régi, a gabonatermeléssel egykorú ételtípus. A magyarban a kása szó jelenti a hántolt egész szem és a darált nyersanyagot, valamint a belőlük főtt sűrű ételt egyaránt.  Kásaételekhez a kenyérnek alkalmatlan gabonákat, kölest, árpát, csekély mértékben a zabot is használták. Hozzájuk csatlakozott új növények a 15. században meghonosult hajdina és a 17. században belépő kukorica.”

Gyakorlatilag a történelem bármely korszakában felbukkant: a források szerint az első gabonafélék gyűjtögetése a kőkorszakban kezdődött meg, amikor a vadászó népek étrendjüket egészítették ki a fűfélék magjaival. Innen már csak egy köpésre vannak a folyómenti kultúrák, és a gabonatermesztés kezdete.

Megelőzi a kenyeret: elkészítése jóval egyszerűbb és gyorsabb: általában csupán sokáig vízben áztatták, majd pépesítették. Hoffmann Zsuzsanna korábban említett munkájában érdekességként megemlíti, hogy az ókori Rómában olykor krétaporral, netán gipszporral fehérítették nem épp étvágygerjesztő árnyalatú kásájukat.

Manapság a kásafélék reneszánszukat élik, hála a különböző, vadabbnál vadabb táplálkozási irányzatoknak és diétáknak. Olyan hangzatos kifejezéseket lehet olvasni, mint a koleszterinszint csökkentése, gyulladásgátló hatás, alacsony glikémiás index… de kötve hiszem, hogy jó kétezer évvel ezelőtt őseink csupán a pozitív élettani hatások miatt fogyasztották volna.

 

A következőkben három kásatípus kerül a tálra.

Zabpehely aszalt gyümölcsökkel

Ideális gyors reggelinek.

Hozzávalók két személyre

-          személyenként egy bögre zabpehely
-          10-15 dg aszalt gyümölcs (de lehet idénygyümölccsel, magvakkal dúsítani, vagy csak „üresen”)
-          tej, víz

 A zabpelyhet egy lábosba tesszük, azt nyakon öntjük egy bögre tejjel. Kis lángon főzve pár kavarintás után adhatjuk is hozzá a gyümölcsöket. Ha kezd sűrűsödni, apránként vízzel vagy tejjel tovább hígítható. Én nem szoktam cukrozni, a férjem mézzel, cukorral vagy lekvárral édesíti.

Elkészítési idő: kb. 10 perc.

Zabpehelykása

Árpakása

Egy sós kásaétel következik, fogyasztható köretként, vagy zöldségekkel összepárolva önálló ételként.

Hozzávalók:

         Személyenként 10 dkg árpagyöngy, á’la gersli

-          egy nagyobb szál sárgarépa, petrezselyemgyökér, esetleg zeller, karalábé vagy egy nagyobb maroknyi zöldborsó
-          fokhagyma
-          só, bors, borsikafű

 Az árpát öblítés után lábosba tesszük, majd annyi vízzel felöntjük, hogy ellepje. Eztán mehet is bele az apróra kockázott zöldség és a fűszerek. A zöldségek körülbelül addigra meg is puhulnak, mire az árpa is megfő.

Elkészítési idő: kb. 15 perc

 

Árpakása

 

 

 

Köleskása

 

Az alábbi édes receptre még forrás is áll rendelkezésünkre. Hasonló, mint a tejberizs, az egyik személyes kedvenc.

„Köleskása. A köleskását mosd meg tiszta vízben és tedd fel a tűzhöz, akár vízzel, akár édes tejjel, és hogy megfő, egy kevés szitált liszttel törd fel; ezután add fel, vajazd meg.” Tótfalusi-szakácskönyv 1695/1981: 360.

A forrás gyakorlatilag követhető szóról-szóra is, de a liszt például elhagyható, főzési időnek itt is 15 percet célszerű számítani.

Köleskása
Forrás: pinterest