A
kásaételekkel először úgy 13-14 évesen találkoztam, amikor édesanyám kéretlenül
bevezette családunkat a reformtáplálkozás világába. Én teljesen összeomlottam:
kását?! Slussz, nincs tovább, elszegényedtünk,- hiszen erről az ételről eddig
csak a népmesékben hallottam, olvastam, és ott is az öregasszony meg az
öregember ette csak, akiknek a rosta lyukánál is több gyermekük volt.
Természetesen szerencsére azóta
pozitívan változott hozzáállásom a kásafélék irányába, sőt, férjemmel egyik legkedvesebb
ételfajtánkká nőtte ki magát.
És hogy miért is a történelem
sztárja? Olcsó, kiadós alapanyag, mindenütt rendelkezésre áll, így (ahogyan a
mesékben és irodalmi alkotásokban is felbukkan) a szegényebb, szerényebb
sorsban élő népek is könnyen hozzájuthattak. Laktató étel, lassan felszívódó
tápanyagokat tartalmaz, így egy nagy tálnyi adag után egy órával nem éhezik meg
az ember fia-lánya.
Változatosan elkészíthető: nem
csupán az édes-sós variáció létezik, gyakorlatilag a lehetőségek tárháza szinte
végtelen. Lehet tejben vagy vízben főzni; jobb napokon hússal vagy zöldségekkel,
netán vajjal dúsítani. Köretként, esetleg főételként; aszalt,- vagy
idénygyümölccsel, lekvárral, mézzel… tényleg csak a fantázia szab határt. Ha
belegondolunk, végtére a tejbegríz is egyfajta kása.
Az alapanyag szintén változó
lehet. A Magyar Néprajz c. mű IV.
kötete szerint
„A gabonafélékből főtt kása régi, a gabonatermeléssel egykorú
ételtípus. A magyarban a kása szó jelenti a hántolt
egész szem és a darált nyersanyagot, valamint a belőlük főtt sűrű ételt
egyaránt. Kásaételekhez a kenyérnek alkalmatlan gabonákat, kölest, árpát,
csekély mértékben a zabot is használták. Hozzájuk csatlakozott új növények a
15. században meghonosult hajdina és a 17. században belépő kukorica.”
Gyakorlatilag a történelem
bármely korszakában felbukkant: a források szerint az első gabonafélék
gyűjtögetése a kőkorszakban kezdődött meg, amikor a vadászó népek étrendjüket
egészítették ki a fűfélék magjaival. Innen már csak egy köpésre vannak a
folyómenti kultúrák, és a gabonatermesztés kezdete.
Megelőzi a kenyeret: elkészítése
jóval egyszerűbb és gyorsabb: általában csupán sokáig vízben áztatták, majd
pépesítették. Hoffmann Zsuzsanna korábban említett munkájában érdekességként
megemlíti, hogy az ókori Rómában olykor krétaporral, netán gipszporral
fehérítették nem épp étvágygerjesztő árnyalatú kásájukat.
Manapság a kásafélék
reneszánszukat élik, hála a különböző, vadabbnál vadabb táplálkozási
irányzatoknak és diétáknak. Olyan hangzatos kifejezéseket lehet olvasni, mint a
koleszterinszint csökkentése, gyulladásgátló hatás, alacsony glikémiás index…
de kötve hiszem, hogy jó kétezer évvel ezelőtt őseink csupán a pozitív élettani
hatások miatt fogyasztották volna.
A következőkben három kásatípus
kerül a tálra.
Zabpehely aszalt gyümölcsökkel
Ideális gyors reggelinek.
Hozzávalók két személyre
-
személyenként egy bögre zabpehely
-
10-15 dg aszalt gyümölcs (de lehet
idénygyümölccsel, magvakkal dúsítani, vagy csak „üresen”)
-
tej, víz
A zabpelyhet egy lábosba tesszük,
azt nyakon öntjük egy bögre tejjel. Kis lángon főzve pár kavarintás után
adhatjuk is hozzá a gyümölcsöket. Ha kezd sűrűsödni, apránként vízzel vagy
tejjel tovább hígítható. Én nem szoktam cukrozni, a férjem mézzel, cukorral
vagy lekvárral édesíti.
Elkészítési idő: kb. 10 perc.
Zabpehelykása
Árpakása
Egy sós kásaétel következik,
fogyasztható köretként, vagy zöldségekkel összepárolva önálló ételként.
Hozzávalók:
Személyenként 10 dkg árpagyöngy, á’la gersli
-
egy nagyobb szál sárgarépa, petrezselyemgyökér,
esetleg zeller, karalábé vagy egy nagyobb maroknyi zöldborsó
-
fokhagyma
-
só, bors, borsikafű
Az árpát öblítés után lábosba
tesszük, majd annyi vízzel felöntjük, hogy ellepje. Eztán mehet is bele az
apróra kockázott zöldség és a fűszerek. A zöldségek körülbelül addigra meg is
puhulnak, mire az árpa is megfő.
Elkészítési idő: kb. 15 perc
Árpakása
Köleskása
Az alábbi édes receptre még
forrás is áll rendelkezésünkre. Hasonló, mint a tejberizs, az egyik személyes
kedvenc.
„Köleskása. A köleskását mosd meg
tiszta vízben és tedd fel a tűzhöz, akár vízzel, akár édes tejjel, és hogy
megfő, egy kevés szitált liszttel törd fel; ezután add fel, vajazd meg.” Tótfalusi-szakácskönyv 1695/1981: 360.
A forrás gyakorlatilag követhető
szóról-szóra is, de a liszt például elhagyható, főzési időnek itt is 15 percet
célszerű számítani.
Köleskása
Forrás: pinterest