Sikerült a minap szert tennem egy ókori római szakácskönyv
átdolgozott kiadására, amely főként Apiciust és Cato-t jelöli meg forrásként.
Azt hiszem, ez jó időre ellát majd ötletekkel. Ezt a receptet is ott találtam,
így egy nálunk őshonos ragadozó fajtát, a csukát választottam,-
melyet a források szerint a Római Birodalom területén halastavakban is
tenyésztettek.
Nem szoktunk gyakran halat enni, de igyekszem túllépni a
szokásos halászlé-rántott hal variánsokon, így az inspirációt ismét a
történelem adta. A hal adott volt, édesapám dunai fogása a fagyasztóban pihent
már egy ideje, illő volt hát felhasználni.
A hal divatos ételnek számított az ókori Rómában, főleg a
császárság korában, hiszen könnyű volt hozzájutni. A gazdagabbak az előkelőbb
fajtákat kedvelték (rombuszhal, menyhal, csuka, aranykeszeg, muréna, tonhal,
lepényhal, angolna), s aki megengedhette magának, saját halastavat tartott
fenn. A szegényebb néprétegek az iszapos Tiberisben tanyázó silányabb minőséget
ették.
Lehetett első és
utolsó fogás, változatosan elkészíthető. A közismert mondás szerint a tenger
rengeteg féle halat kívánt, vagy 365 félét, azaz minden napra más fajtát.
A halakat olykor távolról hozatták, élve, ólommal bélelt,
tengervizes hordókban pl. Galliából, a hűtést hóval, jéggel oldották meg.
Hozzávalók:
-
egy egész csuka
-
szalonna
-
fűszerek
-
fokhagyma
-
fehérbor
-
olívaolaj
A csukát kiolvasztás után leöblítettem, sűrűn beirdaltam,
sóval-borssal kívül-belül beszórtam. A hasába 4-5 gerezd fokhagyma és két
ágacska szárított rozmaring került. Tepsibe belefektettem, eztán megszórtam a
maradék fűszerrel. Három evőkanálnyi olívaolajjal és ugyanennyi fehérborral
öntöttem nyakon.
Sütési idő: kb. 180
fokon, egy órán keresztül (ebből kb. 40 percet alufólia alatt, 20 percet anélkül,
hogy pirosra süljön)
Forrás: Hoffmann Zsuzsanna : Ételek és italok az ókori Rómában, Quintus kiadó, Szeged, 2011
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése